ZANZA

Szórakoztatóipar, kultúra, csillagászat, történelem, stb.

                                                                  HORIZONT

 

 

 

Figyelem!

Van saját e-könyved, amit magyarországi és

külföldi webáruházakban árulsz? Csillagászati, űrkutatási témájú, vagy szórakoztató sci-fi, kaland, illetve romantikus műről van szó? Ha nekem is elnyeri a tetszésemet, szívesen beszállok : 20 százalékos részesedésért 20 000 forintot kínálok. Ha érdekel az ajánlatom, keress emailben:

salesdata18@gmail.com

 

 

fb_img_1553533043571.jpg

 

A videojátékok nemzetközi és hazai piacáról

2019 januárjában a globális videójáték-bevételek országokra lebontott rangsorában Kína állt az első helyen. Az ázsiai országban az internetezők számát 850 millió főre becsülik, a videójátékokból származó bevételek nagyságát pedig 34,4 milliárd dollárra. Kínában a legnépszerűbb online stratégiai játék az Honour of Kings, ami valójában a League of Legends mobilos verziója, csak éppen kínai karakterekkel. A Variety nevű szórakoztatóipari szaklap a Sensor Tower nevű elemző cég adataira hivatkozva közli, hogy az Honour of Kings 2018-ban közel 2 milliárd dollár bevételt ért el, amivel rekordott döntött a videojáték-piacon. Az Egyesült Államok az országok videojáték-bevételi toplistáján Kína után a második helyen állt a maga 31,5 milliárd dolláros piacával. Ugyanezen a listán 3. Japán (17,7 milliárd dollár) és 4. Dél-Korea (5,7 milliárd dollár). Oroszország a 11. helyen volt található 1,6 milliárd dollárral.
De mi a helyzet Magyarországgal?
Nos, hazánk a lista 54. helyére került 119 millió dolláros iparági bevétellel. Az eNet nevű kutatócég felmérései szerint Magyarországon mintegy 3,7 millió ember játszik videójátékokat, ami a 18 és 65 év közötti népesség 58 százalékát jelenti. 2017-ben még mintegy 28 milliárd forintott költöttek a hazai gamerek hardverre, perifériákra, videojáték programokra és például játékon belüli kiadásokra. A felmérések szerint a gamerek mintegy harmada vásárolt valamilyen videojátékot, illetve átlagosan minden hetedik költött játékon belül. Ötven százalékuk játszik online, de 30 százalékuk alkalmazásokat kínáló online boltokból tölt le játékokat. A magyar piacon a felmérések szerint nagyon népszerűek a kártyajátékok (46%), a stratégiai játékok (38%), a szójátékok (34%) és a kirakós játékok (34%). Honfitársaink elsősorban okostelefonon (65%) játszanak, de jelentős a PC (43%) és a laptop-használat (38%). A videojáték-konzolok használata 13 százalékra tehető. Nem érdektelen információ, hogy a rendszeresen, szinte versenyszerűen videojátékozók száma meghaladja a négyszázezer főt. Magyarországon a nemzetközi trendeket másolva a League of Legends nevű online stratégiai játék a legnépszerűbb, de ott van mögötte a CS:GO és a Hearthstone is. Ugyanakkor kezd hozzájuk felzárkózni a PuBG (PlayerUnknown's Battlegrounds) és az USÁ-ban kirobbanó sikert elért Fortnite.

2019. 03. 25. 

 

 

 _______________________________________________________________________________________

Pest város első hivatásos könyvkereskedője Johann Gerhard Mauss  volt. A kölni származású Maus Gellért - ahogy magyarosított néven ismert a szakirodalomban - 1748-ban telepedett meg Pesten 33 éves korában. Már a kezdet sem volt könnyű, mert több könyvárusítással is foglalkozó könyvkötő óvást emelt az ellen, hogy kötött kõnyvekkel kereskedhessen az új "rivális". Erre tekintettel a pestvárosi tanács 1748 szeptember 6-án csupán azzal a feltétellel engedélyezte neki a könyvárusítást, ha az új könyveket a pesti könyvkötőkkel kötteti be, a régi könyvek forgalomba hozatalát azonban minden korlátozás nélkül megengedte. Gárdonyi Albert szerint Maus Gellért forgalma nem lehetett jelentős, mert a város lakossága kisszámú volt, a kegyesrendiek gimnáziuma csupán később lett teljessé, a vásárok pedig nem voltak eléggé látogatottak. Mikor 1757-ben a pesti jogi szakiskola megnyílt, a könyvkereskedés némi jelentőségre tett szert, mert a jogtanár, Perghold Lukács kézikönyvének ő lett a bizományosa. Komoly anyagi gondokkal küzdhetett a későbbiekben, mert amikor Krüchten, a bécsi könyvkereskedő 1767 óta fennálló 300 frt követelése miatt 1775-ben beperelte, már mint teljesen vagyontalan ember (misera pars) szerepelt a periratokban. 1751 április 1-én Brunsvick Antaltól egy esztendőre 400 frtot vett kölcsön, de csupán 155 frtot tudott törleszteni belőle, így a hitelező 1758-ban kénytelen volt végrehajtást kérni ellene. Maus Gellért élete végén könyvkötőként volt kénytelen fenntartani magát, mert amikor 1778 december 3-án 63 esztendős korában meghalt, a halotti anyakönyvbe már mint könyvkötőt (bibliopega) jegyezték be. Pavercsik Ilona kétrészes tanulmányt írt Maussról, amelyből kiderül, hogy a könyvkereskedő az 1750-es években nagyrészt latin és német nyelvű teológiai, történelmi és jogtudományi műveket árult 1751-től 1755-ig.

2019. 03.16.

 

                                                        44903-155.jpg

 

_______________________________________________________________________________________ 

A L' art pour L' art társulat időutazós műsorral járja márciustól az országot. A legújabb agymenés címe: Mintha elvágták vol. (Igen, na nélkül. Na, komolyan.) Galla Miklós ugyan már rég nincs velük - és ezúttal nem angol humort adnak elő - de a csapat magja azért megmaradt: a színpadon Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt és Nagy Natália helyett Szászi Móni. A Budapest Bábszínház Nagyszínpadára március 22-én 18 órára meghirdetett előadásra a jegyek mintegy 90 százaléka már elkelt, vagyis egy újabb sikersorozat van kilátásban. Az előadás előnye, hogy azok a nézők is radikális szórakozásban részesülhetnek, akik nem radikálisok...

mintha-elvagtak-vol-474-279-128700.jpg

 2019. 03. 15.

___________________________________________________________________________________

 

 

 

 

tn6_e11309.jpg    tn6_e10175.jpg

 

Nemere István Terra című műve a Bookline e-könyves rangsorának összesített sci-fi kategóriájában a 13. helyen áll. Az eredetileg még a 80-as évek végén piacra dobott regény évek óta kedvelt digitális kiadvány a magyar e-könyvpiacon. De hogy-hogy külföldi bestsellereket utasít maga mögé ezen az összesített kategória-listán? Nemere István műveit először hivatalosan is letölthető formában az Adamo Books nevű vállalkozás dobta piacra még a 2010-es évek elején. Még alig pislákolt a magyar e-könyv piac, amikor Nemere könyveinek összesített digitális eladásai már több százra rúgtak a magyar vásárlók jóvoltából. Nemere István állítólag e-mailben értesült arról, amikor az összesített eladások meghaladták a hétszázat...
Ma már persze sokkal nagyobb számú riválissal kell megküzdeniük a Nemere-műveknek. Éppen ezért tiszteletre méltó teljesítmény, hogy az elektronikus könyvek még ma is csak 300-400 millió forintosra becsült, de többezer címet felvonultató hazai piacán máig ott vannak és bevételt termelnek.

_______________________________________________________________________________________

 fb_img_1551978342421.jpg

2012-ben indult a Kerekmese című internetes rajzfilm és 2D-s animációs sorozat. "Nekem már az durva volt, hogy ötszázan megnézték...És amikor megkerestük az első száz forintunkat, meglepődtem...lehet ezzel pénzt keresni?" - nyilatkozta egy videointerjúban a sorozat kiötlője és rendezője, Vass Mónika. Férje, Tavaszi László korábban keresőoptimalizálással foglalkozott, de amikor munkanélkülivé vált, adódott az ötlet, hogy ő is legyen a Kerekmese "munkavállalója". Készültek a videók, a nézettség pedig rohamosan emelkedni kezdett. A feliratkozók száma 2018 végére ötszázezer fölé kúszott. Az összes megtekintés pedig túllépte a hétszáz milliót (nem elirás!). Ma már van Kerekmese dvd, sőt póló is... de a sorozat jónéhány epizódja tévéképernyőre is került. És lett persze érezhető bevétel is: 2017-ben a Kerekmese stábját képviselő cég (Hubitrade Bt) nettó árbevétele meghaladta a 38 millió forintot. Ezek után merész lenne azt állítani, hogy ez a mesesorozat minden, csak nem életképes...

______________________________________________________________________________________

Kőhalmi Zoltán humorista (sz: 1977. október 29, Szentes) Pályatévesztési tanácsadó című önálló estjével járja az országot. A Dumaszínház tagja iránti érdeklődést jól mutatja, hogy az említett produkció Szolnokra, április 4-én délutánra meghirdetett műsorára már eddig mintegy 1 millió forint értékben keltek el jegyek. Az előadás iránti érdeklődés akkora, hogy a Jegy.hu oldal toplistáján a Pályatévesztési tanácsadó jelenleg a 6. helyen tartózkodik. A Dumaszínház mint vállalkozás egyéb számok alapján is sikersztorinak tűnik: 2017-ben a Dumaszínház Kft nettó árbevétele 867 millió 582 ezer forint volt. Az új humorista-nemzedék pedig gyaníthatóan felfelé tolja a 2018-as adatokat is...

_______________________________________________________________________________________

 

Gyabronka József itt, Gyabronka József ott...

2018. március 3-tól kezdték játszani a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában Mózsik Imre és Bodó Viktor pszicho-triller-krimi komédiáját, a Krakken-műveletet. A közéleti bűnöket és hibákat kifigurázó darab főszerepében Gyabronka József (Honoshország kulturális minisztere), Bálint András (Dr. Roburt Pondor államtitkár) és Fehér Balázs Benő (Jacekson Ajvar, titkár) látható. A Krakken-művelet nem csupán jó kritikákat kapott, de vonzza a közönséget is: a március 9-én délután hatkor kezdődő előadásra már most minden jegy elkelt, és aznap esti előadás jegyeiből is mindössze néhány szabad példány maradt. Gyabronka Józsefről érdemes megemlíteni, hogy szerepelt Nagy Ervin és Petrik Andrea oldalán a 2017-es sikerfilmben, a Kincsemben. A Kincsem sikeréről már többször olvashattunk a médiában, de a színész komoly szerepet játszik abban a moziban is, amit 2018-ban Lajkó - Cigány az űrben címmel mutattak be. A Lajkó a 2018-as összesített mozilistán 44 millió forint körūli bevétellel a 96. helyre került.

_______________________________________________________________________________________

 

2018-ban Magyarországon a Bohém rapszódia című életrajzi dráma lett a legsikeresebb film. 65 filmszínházban kezdték el játszani a Queen együttesről szóló, nagyrészt Bryan Singer által rendezett filmet, amely az év végéig több mint 850 millió forint jegyárbevételt ért el. A legnépszerűbb hazai gyártású produkció a Herendi Gábor rendezésében készült Valami Amerika 3. lett. A 700 millió forintos költségvetésű alkotás az év végéig 560 millió forint bevételt termelt. 2018-ban Magyarországon összesen 4 millió 84 ezer 325 néző váltott jegyet mozifilmekre mintegy 6 milliárd forint értékben.

_______________________________________________________________________________________

Az apáca (The Nun) című horror filmet 2018. Szeptember 6-án mutatták be Magyarországon és egy nappal később Amerikában. Az 50-es évek Romániájában, a Kerci kolostorban játszódó mozi 22 millió dolláros gyártási költségvetéssel készült és csak Amerikában 117 millió dollárt hozott be. Corin Hardy filmje a nemzetközi piacon összesen 248 millió dollár bevétellel dicsekedhet. Ezek után nyilván jöhet az Apáca 2..

 _______________________________________________________________________________________

A 2019. január végi globális szoftver-eladási toplistán első helyre került 1 millió 103 ezer eladott példánnyal a Super Mario Bros 1. A Nintendo verekedős videojáték-sorozata eredetileg 1999-ben jelent meg a japán piacon. A Nintendo 64 konzolra gyártott játék, amelynek tervezője Szakurai Maszahiro volt, több mint 1 millió eladást produkált a szigetországban, így próbaképpen kivitték a nemzetközi piacra. A siker ezúttal sem maradt el.

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

2. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

3. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

4. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

5. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

6. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

6. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. Botsáskák lenyűgöző világa!

► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd

botsaskak.hupont.hu

10. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

12. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

13. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

14. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

15. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

16. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

17. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

18. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

19. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

20. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

21. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

22. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

24. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

25. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

26. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

27. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

28. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

29. KISBAJOMI NÉPI HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS ERDEI ISKOLA

► Fedezze fel Rinyamente ékszerdobozát!

kisbajomierdeiiskola.hupont.hu

30. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

31. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

32. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

33. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

34. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

35. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

36. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

37. PACIKISOKOS

► Lótenyésztők lapja

foreverhorses.hupont.hu

38. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

39. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

40. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

41. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

42. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

43. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

44. ASEA a palackbazárt csodamolekulák

► Szabadítsuk ki együtt a palack szellemét!!! Egészség sejtszinten!A világon mindenhol, minden ember számára! Tűz és jég egy palackban!!!

paalckbazartcsodamolekula.hupont.hu

45. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

46. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

47. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

48. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

49. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

50. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

51. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

52. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

53. FIREFLIES UTAZÁS

► KERÜLJÖN KI A MÓKUSKERÉKBŐL! UTAZZON KORLÁTOK NÉLKÜL ÉS KERESSEN PÉNZT FÜGGETLENÜL. NÁLUNK LEHETŐSÉGE VAN UTAZNIA A JÓL ISMERT FOGLALÓ PORTÁLOK ÁRAI ALATT 10-30-50%-KAL, AKÁR 70-80%-KAL OLCSÓBBAN. INFORMÁLÓDJON BÁTRAN A LEHETŐSÉGEKRŐL!

firefliesutazas.hupont.hu

54. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

55. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

56. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

57. Receptpalota

► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés

receptpalota.hupont.hu

58. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

59. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

60. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

61. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

62. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

63. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

64. INNOVATIV KLÍMA KFT. MEZŐTÚR

► INNOVATIV KLÍMA KFT = PRECIZITÁS, PONTOSSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG!

innovativ-klima.hupont.hu

65. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

66. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

67. CsAk CsAjOkNaK oLdAl

► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK

csajooknak.hupont.hu

68. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

69. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

70. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

71. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

72. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

73. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

74. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

75. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 6
Heti: 29
Havi: 20
Össz.: 27 977

Látogatottság növelés
Oldal: Horizont
ZANZA - © 2008 - 2026 - lucasso.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »